13 Halloween-i film
kedd, november 03, 2015
Sziasztok! Nos, nem is tudom, hogy így November 3.-án mit csináltok, de nekem nem úgy sikeredett a Halloween, mint ahogyan azt elterveztem. Ennek ellenére, komoly hízásveszély fenyeget, ugyanis annyi cukrot gyűjtöttem, hogy talán tényleg elhízok. Szóval, ha ti sem tudtatok semmilyen programot beszervezni mára, vagy esetleg csak jó filmeket (főként horrort) kerestek, tartsatok velem.
Tizenhárom filmet gyűjtöttem össze nektek. A bejegyzést még Halloween éjszakáján elkezdtem, de nem volt időm se kedvem befejezni, szóval mára lett kitűzve a befejezés nemes időpontja. Párnákat elő, és Jó szórakozást!
13. Parajelenségek (Paranormal Activity)
Egy pár az otthonukban különleges dolgokra lesznek figyelmesek, ezért vesznek egy kamerát, hogy rögzítsék a dolgokat és kiderítsék, mi áll a háttérben. Nos, nem is tudom, nem vagyok az a horror rajongó, igazából a legtöbb horrortól félek, (nem mindegyiktől, szögezzem le!) De azok, akik szeretik a szellemes olcsó filmeket nyugodtan nézzék meg. Igazából ez az egyes, szerintem a négyes érdekfeszítőbb mint ez, de azért ez is rejteget borzalmakat.
12. Sikoly (Scream)
Az egész egy maszkos sorozatgyilkosról szól, aki kedvenc horrorfilmjeiből tesz fel kérdést áldozatainak és akik nem tudnak válaszolni, azoknak végük. Nem tudni, ki rejtőzik a maszk mögött, az áldozatok száma egyre fogy, miközben mindenki egyformán gyanús. Kövezzetek meg, mindenki látta már rajtam kívül ezt a filmet. Hát, akik szeretik a tinihorrorokat és a sorozatgyilkosos mozikat, csak tessék. (A szőke hölgy, csak szerintem hasonlít Cariba Heine-ra?)
11. A kör (The Ring)
MERT LEGYEN A LISTÁBAN OLYAN, AMIT LÁTTAM, ÉS KÜLÖNÖSEBBEN NEM HAGYOTT BENNEM RETTEGÉST. MONDOM KÜLÖNÖSEBBEN
Szóval az egész arról szól, hogy van ez a természetfeletti videókazetta, amit ha megnézel, hét nap múlva meghalsz. Szóval egy hét. (7 daaays.)
Samara kegyetlen halált halt, hét napig szenvedett egy kútban, mielőtt meghalt. Hogy bosszút álljon, visszatér és megöl mindenkit, aki megnézi a videót.
Én láttam, és bevallom féltem bemenni a mosdóba, mert volt egy ilyen álmom, amit nem akarok részletezni. Szóval, aki szereti az olyan hátborzongató filmeket, melyek sokkal inkább lélektanilag hatnak a nézőre, mint képi világukban, íme.
10. Az Álmosvölgy legendája (Sleepy Hollow)
Egy titokzatos fej nélküli lovasról szól. A mostohaanyja szabadítja rá a természetfeletti gyilkost Katrinára, hogy megszerezze tőle a családi birtokot. Ezt a filmet nagyon régóta szeretném megnézni, mert hát Johnny Depp, és ha Johnny akkor a legdurvább horrort is megnézem. Tartsatok velem a filmnézésben: akik szeretik a viktoriánus kori horrortörténeteket, Tim Burton világát és Johnny Depp-et. ♥
9. Ragyogás (The Shinning)
Ismét egy film, amit mindenki látott, csak én nem. Régóta tervezem megnézni, de amikor láttam, hogy az volt kiírva, miszerint 4 órás lemondtam róla. Most, pedig újra felélett bennem, miszerint csakazért is megnézem szóval...
A ragyogás igazából arról szól, hogy itt rengeteg mindent olvashattok róla. (Sajnálom, de úgy igazából nem tudom miről szól, szóval néhány címke #kettőszőkeiker #redrum #stephenking #valamiigaztörténetalapjánkészült #Jack Nicholson)
8. Szellemirtók (Ghostbusters)
Egy igazi klasszikus, amit persze csak én nem láttam. A történet, New Yorkban tevékenykedő három profi (?) szellemvadász kalandjait mutatja be, akik megpróbálják megfékezni a városban garázdálkodó kóbor kísérteteket – köztük például azt az ősi sumér démont, aki a szexi szomszéd lakását, majd testét szállja meg.
7. A halott menyasszony (Corpse Bride)
Elkezdtem nézni, majd fogalmam sincs már, hogy miért, de leállítottam, és azóta nem láttam.
A történet szerint a botcsinálta vőlegény, Victor Van Dort (eredeti hangja Johnny Depp ♥) az esküvője próbáján csúnyán felsül, ezért elküldik az erdőbe, hogy addig gyakoroljon, amíg már jól nem megy hiba nélkül. Amíg leendő felesége, Victoria rá várakozik, Victor előtt megjelenik Emily, a halott menyasszony (eredeti hangja Helena Bonham Carter ♥), aki azt hiszi, hogy a fiú az ő férje lett. El is viszi Victort a holtak földjére, míg Victoria aggódva várja vissza kedvesét. Mindez több zenés betéttel fűszerezve, kedvesen morbid filmélményt kínál.
6. Insidious (I., II., III.)
Mind a három részt érdemes megnézni (ahogy hallottam) mint mondtam nem vagyok az a nagy horror rajongó (akkor minek csinálok ilyen bejegyzést nem igaz?), de be kell valljam, a trailer alapján nagyon is érdemesnek találom eme filmet a megtekintésre.
Hát, belinkelem mind a három rész trailerét.
5. A fekete ruhás nő (Woman in Black)
Arthur Kipps, a fiatal londoni ügyvéd felesége négy éve halt meg, azóta is képtelen feldolgozni az elvesztését. Új megbizatása a távoli kis faluba, Crythin Giffordba szólítja, ahol egy asszony hagyatéki ügyet kell elrendeznie. Kipps kénytelen nevelőnőre bízni a kisfiát, és elutazik a lápvidékre. A helyiek elutasítón fogadják, egyedül csak a jómódú földbirtokos, Sam Daily viselkedik barátságosan. Kipps beköltözik a néhai ügyfél házába, hogy nyugodtan dolgozhasson. Hamarosan kiderül, hogy az ódon lakhely sötét, kísérteties titkot rejt.
Elterveztem, miszerint ez megnézem. Ugyan magam nem nagyon kívántam megnézni, de azért már ideje lenne. A traileréről igaz, hogy már akkor, amikor megnéztem elijedtem, de próba szerencse nem? Daniell Radcliffe bónusz színészként, szóval még egy ok, hogy megnézzem ezt a filmet.
"Csontokig hatol a hideg, s figyel ő"
4. Sinister
Jó, én már a trailertől parázok. Nem tudom, hogy érdemes-e ide betenni, nem tudom, hogy igazából ti hogyan "viselitek" az ilyen filmeket. Hm... kettes része is van. Na jó, ne. 18-as karikás, nem is tudom, megérte e beletenni. Hát, tessék:
3. Karácsonyi lidércnyomás (The Nightmare Before Christmas)
A sok horror után, jöjjön egy azthiszem "gyengébnek" - félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy a film gyenge, hanem arról, hogy nem ilyesztő, mint az ez előtt lévő filmek - A film története szerint Jack, Halloweenváros királya (akinek a neve a töklámpás, a Jack-o’-lantern névadóját, az ördögöt ugrató csínytevőt idézi) ráun a feladatára, vagyis halloween évről évre ugyanúgy történő megrendezésére.
Ekkor azonban egy titkos ajtón keresztül eljut Karácsonyvárosba, ahol egy számára teljesen új és egzotikus világra bukkan, és ahonnan inspirációt meríthet egy izgalmas ötlet megvalósításához: a karácsony megrendezéséhez. Nos ugyebár a karácsony meghitt szellemiségétől mi sem áll távolabb, mint a groteszk halloweeni világ, amely a kontraszt ilyetén felerősítése révén még ellentmondásosabb lesz, olyannyira, hogy félő: a csupa jóhiszeműséggel és hatalmas lelkesedéssel előkészített terv végül a dugába dől. Kiderül, hogy a halloweeni giccs egyáltalán nem kompatibilis a karácsonyi giccsel, holott mindkettő remekül működik a saját keretei között. A csalódott Jack azonban végül mégis megérti a karácsony lényegét, és ez hozzásegíti ahhoz, hogy a következő halloweent, immár teljesen külön kezelve minden egyéb ünneptől, még frenetikusabbra szervezze.
Elég hosszú ismertető, ezt a filmet szintén nem láttam még, de tervezem. Ugyanis azt hallottam, hogy minden egyes képkockát külön vettek fel.
2. Péntek 13 (Friday 13)
Ismételten egy film, melyet mindenki látott, kivéve én. De lényeg ami lényeg, ismerem a történetét. Amit mindjárt ti is:
Túrázni indul a Kristály-tóhoz a fiatalokból álló társaság. A kis csapat tagjait azonban brutális kegyetlenséggel lemészárolja egy gyilkos. Hamarosan újabb társaság tűnik fel a környéken, egyikük szüleinek hétvégi nyaralójába készülnek. Útközben találkoznak a motoros sráccal. Clay az eltűnt nővérét keresi - ő is a korábbi áldozatok között volt -, a nyomait követve jutott a környékre. A felhőtlennek induló táborozás valóságos rémálomba torkollik, amikor titokzatos gyilkos kezdi tizedelni őket. Lehet, hogy a Kristály-tó hírhedt gyilkosa, Jason Voorhees ólálkodik a környéken.
1. Halloween - A rémület éjszakája (Halloween)
Ismét egy film, melyet csak én nem láttam. Nos, ez egy klasszikus, ahogy böngésztem róla, így listánk élére került.
Szívből remélem, hogy tetszett nektek ez a kis "gyors filmajánló", még ha kicsit megkésve is de...
Írjátok meg kommentben, e-mailben vagy chat-en, hogy ti melyiket néztétek meg, vagy épp hogy tetszett!



0 hozzászólás